A beton szerkezeti elemek méretezése és értékelése általában keresztmetszeti (1D-elem) vagy pontszintű (2D-elem) szinten történik. Ezt az eljárást minden szerkezettervezési szabvány ismerteti, például az (EN 1992-1-1 vagy ACI 318-19), és a mindennapi statikai tervezési gyakorlatban használják. Nem mindig ismert vagy tartják be azonban, hogy az eljárás csak azokon a területeken elfogadható, ahol érvényes a síkbeli alakváltozás-eloszlásra vonatkozó Bernoulli–Navier-hipotézis (ezeket B-régióknak nevezzük). Azokat a helyeket, ahol ez a hipotézis nem érvényes, diszkontinuitási vagy zavart régióknak (D-régióknak) nevezzük. Az 1D-elemek B- és D-régióira az (1. ábra) mutat példákat. Ilyenek például a megtámasztási területek, a koncentrált terhek támadáspontjai, a keresztmetszet hirtelen változásának helyei, a nyílások stb. Beton szerkezetek tervezésekor számos más D-régióval is találkozunk, például falakban, hídtartók diafragmáiban, konzolokban stb.

A múltban a diszkontinuitási régiók méretezéséhez félempirikus tervezési szabályokat alkalmaztak. Szerencsére ezeket a szabályokat az elmúlt évtizedekben nagyrészt felváltották a Strut-and-tie modellek (Schlaich et al., 1987) és a feszültségmezők (Marti 1985), amelyek szerepelnek a hatályos tervezési szabványokban, és a tervezők ma gyakran alkalmazzák őket. Ezek a modellek mechanikailag konzisztens és hatékony eszközök. Fontos megjegyezni, hogy a feszültségmezők általában lehetnek folytonosak vagy szakaszosak, a Strut-and-tie modellek pedig a szakaszos feszültségmezők különleges esetét jelentik.
A számítási eszközök elmúlt évtizedekben bekövetkezett fejlődése ellenére a Strut-and-tie modelleket lényegében ma is kézi számításként alkalmazzák. Valós szerkezetekre történő alkalmazásuk fáradságos és időigényes, mivel iterációra van szükség, és több teheresetet kell figyelembe venni. Ezenkívül ez a módszer nem alkalmas a használhatósági kritériumok (alakváltozások, repedéstágasság stb.) ellenőrzésére.
A statikus mérnökök részéről megnyilvánuló igény egy megbízható és gyors eszközre a D-régiók méretezéséhez az új Compatible Stress Field Method kifejlesztésének elhatározásához vezetett. Ez a számítógéppel támogatott feszültségmező-méretezési módszer lehetővé teszi a síkbeli terhelésnek kitett vasbeton szerkezeti elemek automatikus méretezését és értékelését.
A Compatible Stress Field Method (CSFM) egy folytonos, végeselem-alapú feszültségmező-elemzési módszer, amelyben a klasszikus feszültségmező-megoldásokat kinematikai megfontolásokkal egészítik ki, vagyis az alakváltozási állapotot a teljes szerkezetben meghatározzák. Ennek köszönhetően a beton effektív nyomószilárdsága automatikusan kiszámítható a keresztirányú alakváltozási állapot alapján, hasonló módon, mint a nyomási lágyulást figyelembe vevő nyomásmező-elemzéseknél (Vecchio és Collins 1986; Kaufmann és Marti 1998), valamint az EPSF módszernél (Fernández Ruiz és Muttoni 2007). Ezenkívül a CSFM figyelembe veszi a húzási merevítő hatást, így az elemek valósághű merevséget kapnak, és lefed minden szabványi előírást (beleértve a használhatósági és az alakváltozási képességi szempontokat is), amelyeket a korábbi megközelítések nem kezeltek következetesen. A CSFM a beton és a vasalás szabványok által megadott, általánosan használt egytengelyű anyagmodelljeit alkalmazza. Ezek a tervezési szakaszban ismertek, ami lehetővé teszi a résztényezős módszer alkalmazását. Így a tervezőknek nem kell további, gyakran önkényes anyagjellemzőket megadniuk, amelyek a nemlineáris végeselemes elemzésekhez jellemzően szükségesek, ezáltal a módszer tökéletesen alkalmas a mérnöki gyakorlatban való használatra.
A számítógéppel támogatott feszültségmezők statikus mérnökök általi használatának elősegítése érdekében ezeket a módszereket felhasználóbarát szoftverkörnyezetekben kell megvalósítani. Ennek érdekében a CSFM-et az IDEA StatiCa Detail programban valósították meg; ez egy új, felhasználóbarát kereskedelmi szoftver, amelyet közösen fejlesztett az ETH Zürich és az IDEA StatiCa szoftvercég a DR-Design Eurostars-10571 projekt keretében.



